A lakásunkban a zongora és rajta a « kis hollandi» , egy holland sapkás, papucsos kislány márványszobra, hátra tett kezében egy réz lapátka - picit olyan csücske ez a lakâsnak, mint egy házi ikonosztáz. A zongorán annak idején testvérem játszott gyönyörûen - ma a gyerekeim - aki tragikusan, 13 évesen ment el, egy mégis teljes élettel a háta mögött. A szobrot nagymamám vette nagyapámmal, mikor bátor kalandra szánták el magukat: igyekeztek haza, a második világháború kitörése előtt épphogy hazaértek, hogy azután a zsidótörvények józanítsák ki ôket. Sváb felmenôjû nagyanyám és zsidó származású nagyapám, aki fizikus és finom mérômûszerek feltalálójaként saját lábra akart állni, mert az Erdélyi & Szabó finom mûszergyár dolgozójaként találmányait mindd a cég jegyezte és fölözte le a hasznát. Európai körutat tettek: utó nászút és a találmányok bemutatása volt a cél Svájc, Németország és Hollandián keresztül. Klasszikus rajnai hajóút a Lorelei mellett, Rigivel fel az Alpokba és a hollandi kislány … ártatlan és csalóka reményeik kicsi alakja, az idilli polgári nyugalom, egy darabkáira széttört kor, egy széttört család ( nagyanyám három gyerekkel megözvegyül, miután nagyapám munkatáborban, vérhasban elhúny) hátra hagyott tárgya, amit mégis csak szeretni lehet, törékeny bájâban ma is épen pompázik.