Ez itt egy szita. Még sohasem használtam, mert a hétköznapokban egyszerűen főzök, nem passzírozok át rajta semmit. Anyukámé volt, aki viszont rendszeresen használta, még akkor is, amikor már a turmixgép es az aprító is ott sorakozott a spájzban. Azt mondta, hogy az nem ugyanolyan... Ezen készítette a gesztenyepürét, a magok nélküli málnalekvárt, a vadas szószt és még sok minden mást. Mama nagyon szeretett főzni és remekül is értett hozzá. A konyha világában is maximalizmusra törekedett és sok családi ünnepet, baráti vacsorát, szeretetvendégséget édesített meg a főztjével. Az ízeket finoman tudta kombinálni és rettentően jóízűen tudott ő maga is enni. Az egyik legnagyobb sikerélménye az volt, ha ízlett a főztje. Központi szerepet játszott a vásárlás, a főzés, a receptek az életében és volt, amikor ez már kicsit terhessé is vált, mert a főzés körüli tevékenységeknek szinte túl nagy jelentőséget tulajdonított, amit én gyakran nem értettem és feleslegesnek tartottam. Aztán rájöttem, hogy az étellel való viszonyát mennyire meghatározta az, hogy gyerekkorában nem volt mindig elegendő étel az asztalukon, mert szegénységben éltek. Az étel hiánya az élet legmélyebb rétegeit is befolyásolhatja és a nélkülözés egész életre nyomott hagy. Nála sem volt ez másképp. Nagylelkűségéből adódóan ezt úgy kezelte, hogy ha neki volt ennivalója, akkor legszívesebben mindenkit megvendégelt volna. Imádott különleges dolgokat főzni, új ízeket kipróbálni, séfektől recepteket kérni és aztán ezeket a szeretteinek elkészíteni. Mama ma lenne 79 éves. Biztos vagyok benne, hogy a legnagyobb örömet az okozná neki, ha egy általa főzött finom ebéd előtt pezsgőznénk egyet, amihez frissen sült pogácsát szervírozna. Utána pedig kártyáznánk egy jót. Ha ránézek a szitára, azt érzem, nincs lehetetlen recept vagy túl bonyolult sütemény. A főzés szeretete velem van és hálás vagyok, hogy ezt (is) általa vihetem tovább.